A betegség kialakulása

Bach doktor azt mondta, a betegség kialakulásának két oka van:
– az egyik, ha az ember nem hallgat a saját belső lelkiismeretére, ekkor csökken a rezgésszint, gyengül az immunrendszer működése, és kialakul a betegség.
– a másik: ha az akaratunkat rákényszerítjük a másik emberre, meg akarjuk mondani, hogy mit, hogyan kell csinálnia. Csakhogy ezzel nemcsak a másik fejlődését akadályozzuk, hanem a sajátunkat is, sőt, mivel zavar keletkezik a energiamezőben, az emberiség fejlődését is.
A betegség tulajdonképpen áldás, mert az ember olyan szintekre tud fejlődni, amit a betegség nélkül nem tudna meglépni. „Ami nem boldogít, az tanít.”